Életünk során egészen korán találkozhatunk a zenével. A zene már megszületésünk előtt átjárja lénységünk.
Körbevesz minket, és puha takaróval ránk simul. Olyan érzéseket hordozhat magában, amik akár a messzi múltból érkezhetnek. Egy igazán távoli múltból.
Nem igazán emlékszünk azokra a dallamokra, amelyekkel életünk korai időszakában találkoztunk, de amikor a későbbiek során meghallunk egy zenei dallamot vagy egy akkordot, mégis sokszor érezzük úgy, hogy ismerjük, hogy valahol, valamikor hallottuk már.
Lehet, hogy a zenét meghatározó rezgések, illetve rezonanciák hozzák létre egész lénységünkben ezt a hatást, ami egy öntudatlanabb életszakaszban ivódik belénk, de sokszor nosztalgikus élményként hat ránk egy-egy „ismeretlen” dallam.
Tisztán emlékszem gyermekkoromból arra a pillanatra, amikor a zene először megérintette a lelkemet. Egész lényemet. Valamilyen csoda folytán tudatosult bennem ez az élmény.
Egészen kicsi voltam, amikor Schubert Bb dúr trióját meghallgathattam, és emlékszem, hogy „valami” megérintett. Nevezhetjük zenei hatásnak, katarzisnak, mágiának vagy akárminek, én egészen egyszerűen melegséget éreztem akkor. Olyan világ tárult elém azokban a pillanatokban, ahová onnantól kezdve mindig szerettem volna visszatérni.
Ez a tudat, hogy létezik egy „menedék”, ahová elvonulhatok, biztonsággal töltött el. Azóta is minden zenében ezt a melegséget keresem.
Mikor nagyobbacska lettem, elkezdtem figyelni az elém tárult zenei világot. Éltem Spanyolországban, Bolíviában, Paraguayban, és rengeteg helyre volt lehetőségem eljutni az életem során, és mindenhol, ahol megfordulhattam, tanulmányozni volt lehetőségem az emberi természet lelkületét és szellemiségét, valamint a természeti adottságok kisugárzását.
